Háziasszonyként, három gyerekes családanyaként tisztában vagyok azzal, hogy egy átlagos nőnek hogyan is indul a napja. Eleve egy őrülettel kezdődik. Mire minden gyerek eljut a neki előírt megfelelő helyre, legyen az iskola vagy óvoda, én már pont azt érzem, hogy akár már végre este is lehetne, hogy mást se kelljen csinálnom, mint befeküdni az ágyamba és csak feküdjek, mint egy darab fa. Na de ugye, ez nem így történik. Miután mindenkinek megcsináltam a reggelit, kiraktam a ruháit, bepakoltam a táskáit, szétnézek és látom, hogy a konyha csatatérré változott, a fejem tragédia, a hajam szénakazal. És persze késésben vagyok. Na, ilyenkor örülök, ha felkapom a cipőmet és útnak eredek. Természetesen művészi hajkoronákra és főleg sminkelésre esélyem sincs.

Ez a történet gondolom, sok-sok anyukának ismerős lehet. De attól, hogy feleségek és anyukák vagyunk, elsősorban nők vagyunk, akik csinosak, és szépek akarunk lenni, akik tetszeni akarunk a férjüknek, de a legfontosabb, hogy saját maguknak.

Az első tetoválás, amit mindenképp ki szerettem volna magamon próbálni, természetesen a szemöldök volt. Persze ezzel kozmetikus révén, addig is könnyebb dolgom volt, hisz befestegettem, kiszedegettem. De miután a szemöldököm eleje tökéletes volt mindig is, a vége viszont eléggé hiányos, így hiába festettem be, két nap múlva a vége már hiányzott.

Elmentem az országban először megrendezésre kerülő sminktetováló konferenciára, ahol Oksana Martynenko a Soft Powder szemöldök bemutatójára kiválasztott modellnek. Nagyon örültem, hisz akkor már nagyon szerettem volna magamnak is egy szemöldöktetoválást. Így fényárban, sok tetoválós kolléganővel körülvéve, de elkészült a tetoválásom. Első kérdése mindenkinek az volt: nagyon fájt? Egyáltalán nem, persze érezni lehet, de abszolút kibírható! Nagyon, de nagyon nem bántam meg! Tökéletes lett a formája és nem kell állandóan festegetnem, sőt szedegetni is sokkal-sokkal könnyebb lett, hisz a formája a tetoválás miatt adott lett, így arra már nem kell figyelnem.

Szemöldök kipipálva.
Aztán csak elkezdett bolygatni a szemhéjtetoválás is, hisz annyira szépek lettek a hölgyek, akiknek elkészítettem, de nekem még mindig nem volt. Így utólag nem is értem, miért hezitáltam rajta ennyit. Mindig mikor belenéztem a tükörbe, elcsodálkoztam az igazságtalanságon, hogy miért mindig a férfiaknak jut gyönyörű sötét és hosszú szempilla, ami keretet ad a szemüknek és kiemeli azt. Smink nélkül az enyém, kb. mint egy halé… De ugye időm sosincs, hogy kisminkeljem magam, ezért eldöntöttem, felkeresem egyik kolleganőmet és végre magamnak is készíttetek egy szemhéjtetoválást.

Azt hősiesen be kell, hogy valljam, kevésbé esett jól, mint a szemöldöktetoválás, de nagyon megérte és abszolút kibírható volt. 1-2 napig azért volt egy pici duzzanat a szemem körül, ami a harmadik napra teljesen lelappadt, és akkor már igazán látni lehetett, jó döntést hoztam. Még következett egy korrekció, amivel tökéletesítettük és most már nem „halszemeket” látok viszont a tükörben.

Bátran ajánlom mindenkinek a sminktetoválást! A fájdalom teljesen elviselhető, emiatt senki ne rettenjen vissza, hisz mindig a legmodernebb, leghatékonyabb fájdalomcsillapítókat használom!  Az eredmény pedig mindent felülmúl. Nem fogjátok megbánni!

Várlak Titeket szeretettel!

Kata